Pisztáciatorta málnakrémmel

Pisztáciatorta málnakrémmel

Hozzávalók

A piskótához:

4 egész tojás (fehérjét és a sárgáját szétválasztva)

160 g kristálycukor

4 evőkanál napraforgóolaj

1 csipet só

100 g liszt

60 g darált pisztácia

½ tk sütőpor

A krémhez:

350 ml Meggle Creme Patisserie Decor

250 g málna

3-4 ek kristálycukor

3 ek porcukor

Díszítésnek:

Eper, málna, habcsók, ehető virágok

Elkészítés

A piskóta elkészítése:

Melegítsük elő a sütőt 160 °C-ra és sütőpapírral béleljünk ki egy 20 cm-es sütőformát.  

Verjük kemény habbá a tojásfehérjéket egy csipet sóval, miközben lassan adagoljuk hozzá a cukrot a legmagasabb fokozaton 5-6 perc alatt. Majd egy kicsit alacsonyabb fokozaton keverjük a tojássárgájákat is hozzá az olajjal együtt. 

Keverjük össze a lisztet a darált pisztáciával és sütőporral, majd egy spatulával óvatosan tegyük bele a tojásos masszába. 

Öntsük bele az elkészült tésztát a sütőformába és süssük 40-45 percig. Ha elkészült, hagyjuk kihűlni majd vízszintesen vágjuk három egyenlő részre a piskótát. 

Készítsük el a tölteléket: 

Tegyük a málnát és a kristálycukrot egy serpenyőbe, törtjük össze egy kanállal, majd forraljuk fel, amíg a cukor el nem olvad, homogénná nem válik. Hagyjuk állni és kihűlni. 

Verjük kemény habbá a Meggle Creme Patiesserie Decor-t a porcukorral és adjuk hozzá a már kihűlt málnakrémhez. 

Oszlassuk el a málnakrémet az első rétegen, fedjük le a másodikkal, azt is kenjük meg a krémmel és tegyük rá a tetejét. Kicsit nyomjuk össze a rétegeket. Arra figyeljünk, hogy maradjon elég málnakrém, hogy befedjük fele az egész tortát egyenletesen.   

Díszítsük eperrel, málnával vagy más bogyós gyümölccsel, habcsókkal vagy ehető virággal.